2023-ban, prímásunk Balog Tamás "Cérna" úgy döntött, hogy nem folytatja a közös munkát a Poklade zenekarral. Ezután kerestük meg Pozsgai Gergelyt, aki már a 2010-es alapításkor is jelen volt a zenekar életében, hogy vállalja el a Poklade zenekar tambura prímás posztját. Már javában zajlanak a próbák, készülünk a 2024-es koncertekre. Hamarosan jelentkezünk! ;)
Pozsgai Gergely | prímás - prímtambura, basszprím, ének
![]() |
"1990-ben születtem Mohácson. A zene gyakorlatilag gyerekkorom óta meghatározó szerepet tölt be az életemben, viszont tamburát csak 2005 őszén fogtam először a kezembe az egykoron Versendi Kovács József és Tiszai György által vezetett Mohácsi Tamburaiskolában.
2006 januárjától már a Horváth Zoltán alapította Šokadija zenekar tagja lehettem, ahol sok tapasztalatot szereztem.
2013 nyarán saját zenekart alapítottam Baja környéki fiatalokkal Bajai Tamburazenekar néven.
Nem sokkal később, Fermata tamburazenekar néven folytattuk a munkát, főként vajdasági tamburafesztiválokon vettünk részt. 2015-ben Novi sadon a "Bisernica Janike Balaža" nevet viselő megmérettetésen a "legjobb prímás" díjat vehettem át, valamint 2019-ben szintén a novi sadi "Tamburica Fest" "legjobb prímás díjat" sikerült elnyernem. Ezzel párhuzamosan 2014-től 2020-ig a pécsi Tanac néptáncegyüttes zenekarának vezetője voltam. 2023 év végén kezdtem meg a közös munkát a Poklade zenekarral, mint tambura prímás." (Pozsgai Gergely)
|